“A zene a kiapadhatatlan öröm forrása!”

 

Mi is ez a Hangszersimogató?

A Hangszersimogató kezdeményezés hét évvel ezelőtt Bársony Bálint Artisjus-Fonogram díjas szaxofonművész zeneszerző ötlete alapján látott napvilágot.

A Hangszersimogató egy szabad zenei foglalkozás gyerekeknek és szüleiknek egyaránt. Interaktív közös játék a hangszerekkel. Foglalkozásaink célja a hangszerek hangjának megismertetése és az együttzenélés, együtténeklés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A gyerekeknek szóló koncertek sajátossága, hogy a kisemberek aktívan bevonódnak az előadásba, nemcsak közös énekléssel, táncolással, hanem a számtalan hangszerrel is melyeken játszva, melyeket kipróbálva az előadás alatt is részévé válnak a produkciónak. A koncerteket követően a gyerekeknek lehetőségük van, hogy kipróbáljáj az összes hangszert, melyen az előadók muzsikálnak, így hozva közelebb hozzájuk a zene és a zenélés varázslatos világát.

“Gyermekkoromban sokszor szerettem volna kipróbálni különböző hangszereket hangszerboltokban, de a hangszerek ára és az eladók óvatossága miatt erre sosem volt igazán lehetőségem. Ebből a gondolatból kiindulva kezdtük el a zenészbarátaimmal a Hangszersimogató foglalkozásokat, ahol interaktív módon van lehetőségük a gyermekeknek beleszagoni a közös zenélés és éneklés adta önfeledt hangulatba,amely akár a zeneiskolás évek elkezdése elött hangszerválasztóként és tökéletes funkcionál. Idén karácsonykor gyermekkorunk kedvenc karácsonyi dalait csokorba fogva készítjük el első lemezünket, mely reményeink szerint sok családnak hoz majd ünnepi hangulatot és közös éneklést a szent ünnepen.”

A Hangszersimogató tagjai

  • Korzenszky Klára, a Makám együttes énekesnője, valamint  Bársony Bálint és Zenekara:
    – Bársony Bálint – szoprán- és tenorszaxofon, furulyák, akusztikus gitárok, basszusgitár, ütőhangszerek, hangtálak, ének, vokál – Korzenszky Klára – ének, vocal. Civilben gyermekpszichológus, a Hangszersimogató foglalkozás vezetője
    – Rieger Attila – elektromos és akusztikus gitárok, vokál
    – Tar Gergely – egzotikus ütőhangszerek, afrikai dobok, csörgők, csengettyűk, hang drum, vokál

Sajtófotók és lemezborító erről a linkről tölthetők le.

Hangszersimogató Karácsony – Öröm hallik mindenfelöl.

“Vidám karácsonyi mulatság és meghitt, transzcendens élmény egy lemezen”

December elején jelenik meg a Hangszersimogató produkció karácsonyi lemeze gyermekeknek Öröm hallik mindenfelöl címmel. Az albumon összesen huszonegy, már talán feledésbe merült, régi magyar karácsonyi gyermekdal lesz hallható vidám, világzenei hangszerelésben.

Íme a tervezett tracklista (még nem végleges sorrendben): 

  1. A szeleknek fénylő szárnyán
  2. Öröm hallik mindenfelől
  3. Elindult Mária
  4. Betlehem, Betlehem
  5. A kis Jézus aranyalma
  6. Karácsonynak éjszakáján
  7. Fázik a kis Jézus
  8. Sír az Isten báránya
  9. Midőn a szűz bepólyálja gyermekét
  10. Pásztorok, keljünk fel
  11. Vesd le, pásztor, a bundád
  12. Bárcsak régen felébredtem volna
  13. Betlehemi királyok
  14. Kedves álmot hogy szerezne szülöttjének
  15. Menjünk mi is Betlehembe
  16. Rossz a Jézus kiscsizmája
  17. Idvezlégy, kis Jézuska
  18. Én felkelék jó reggel hajnalban
  19. Paradicsom közepébe
  20. Karácsony estéjén
  21. Regölés

Köszönjük a szülőknek, akik hangszert vesznek gyermekeiknek, és segítik zenei tanulmányaikban. Köszönjük a pedagógusoknak, akik szeretettel lelkesítve zenére tanítják őket. Köszönjük a magyarországi Waldorf Közösségeknek az inspirációt. Végül, köszönjük Nektek, gyerekek, akik létezésetekkel annyi örömöt és vidámságot hoztok a felnőttek világába.

Hangszersimogató a Facebookon

Vásárold meg CD-n, vagy töltsd le ezen a linken.

A lemezbe az alábbi linken lehet belehallgatni.

„Mindenkinek legyen jó!”

A szerző
- www.berczesadam.hu